Esztyoga

Hogyan beszéljünk a gyermekekkel az érzelmekről?

Hogyan beszéljünk a gyermekekkel az érzelmekről?

Saját érzelmeink megértése és kifejezése olykor még felnőttként is nehézséget jelent – a gyerkőcök számára sincs ez másképp. Ha korán megtanítjuk csemeténknek, hogyan tudja az érzelmeit megfelelő módon kezelni, sok szorongástól, későbbi viselkedési problémától megóvhatjuk őt. Nem utolsósorban pedig gyermekünk általánosságban jókedvű és kiegyensúlyozott lehet– arról nem beszélve, hogy az érzelmi nevelés a felnőttkori viselkedésére is nagyban kihat.

A gyermekek érzelmei

A kicsik a felnőttekhez hasonlóan összetett érzelemvilággal rendelkeznek: lehetnek frusztráltak, idegesek, izgatottak, szomorúak, irigyek, ijedtek, mérgesek és lehetnek zavarban is. Mivel azonban még picik, nincs feltétlenül szavuk minden egyes érzelemtípusra, egyszerűen csak a saját módjukon fejezik ki aktuális érzéseiket. Ez lehet arckifejezés, testbeszéd vagy viselkedésmód. Előfordulhat, hogy problémás módon jelzik, hogy mit éreznek – például verekednek vagy hangosan sírnak.

Az érzelmek kifejezése születésünktől kezdődő tanulási folyamat. A szociális interakciókból, kapcsolatokból tanulnak nagyon sokat a szülőktől, nagyszülőktől, illetve azoktól, akikkel gyakrabban találkoznak. Szülőként mi magunk is nagy szerepet játszunk abban, hogy gyermekünk megértse a saját érzelmeit – mi vagyunk azok, akik megmutatjuk nekik, hogyan tudják magukat pozitívan kifejezni.

Fontos, hogy a gyerekekkel mindent meg lehet és meg is kell beszélni a maguk szintjén. Tapasztalataink szerint sok szülő beleesik abba a hibába, hogy megpróbálja eltitkolni, vagy kiszínezni a valóságot. Nem érdemes, a gyerekek ugyanis nagyon sok mindent megéreznek, észrevesznek, amit nem is gondolnánk.
apuka nyugtatja kislanyat

Miért fontos, hogy a gyerekek idejekorán megtanulják kezelni az érzelmeiket?

Íme, egy kis felsorolás, miért érdemes időt és energiát fektetni gyermekünk érzelmi nevelésébe:

  • empatikus és támogató felnőtté válhat
  • jobban teljesít az iskolában, később a karrierjében
  • stabil párkapcsolatot lesz képes kialakítani
  • általános mentális állapota jó lesz
  • kevesebb viselkedési problémája alakulhat ki
  • rugalmas lesz, az esetleges akadályokat könnyebben veszi élete során
  • magabiztos felnőtté válik
  • az önszeretettel sem lesz problémája.

Hogyan tudod fejleszteni gyermekedet, hogy megfelelő módon fejezze ki az érzelmeit?

Hangolódj rá – figyeld csemetéd testbeszédét, figyelj arra, amit mond. Próbáld meg kitalálni, mit érez és miért. Ezzel is segíted őt a saját érzelmei megértésében, kezelésében. Ha tudod, hogy mi váltja kis a viselkedését, könnyebben megtaníthatod neki, hogy fejezze ki esetleg más módon az érzését.

Nevezd meg az érzéseket – az érzelmek megnevezése az első lépés a kicsik számára, hogy beazonosítsák érzelmeiket. Később már ők maguk is képesek lesznek beszélni arról, hogy pontosan mit éreznek.

Mutass példát – a gyerekek legtöbbször mások megfigyelésével tanulnak az érzelmekről és azok kifejezéséről. Járj elöl példával, mutasd meg, a különböző szituációkat hogyan éled meg, és hogyan birkózol meg a felmerülő érzésekkel.

Bátorítsd dicsérettel – dicsérd meg gyermekedet, ha megfelelő módon fejezi ki magát, vagy beszél az érzéseiről. Ezzel erősítheted benne, hogy jól viselkedett, és később is szívesen így fog tenni.

Érzelmek fejlesztése a Boldogság-szigeti nyári táborban

Szülőként legtöbbször nyáron is szeretnénk olyan elfoglaltságot találni gyerkőcünknek, ami nem csak kikapcsolja, de fejleszti is. Nyári táborunkban gyermek- és családcoach részvételével tartunk játékkal egybekötött foglalkozásokat, ami egyszersmind a gyermeki érzelemvilág fejlesztését segítik. Ha érdeklődsz a tábor iránt, kattints ide, és foglalj helyet gyermekednek még ma!